Mindegy, hol vagy és mikor látlak. Ha életemben csak egyszer, akkor is szeretlek. Nem kell veled élnem, nem kell naponta látni, érinteni, ölelni, simogatni téged. Elég, ha megpillantlak a vonatablakban. Vagy még annyi se kell. Csak tudni, hogy vagy.
Az tesz igazán erőssé, hogy képes vagy ilyen fájdalmat érezni.
Mindannyian keresünk valakit, azt a különleges személyt, aki majd megadja azt, ami hiányzik az életünkből. Valakit, aki képes társaságot nyújtani, vagy segítséget, vagy biztonságot, és néha, ha nagyon keressük, megtaláljuk azt, aki képes mindhármat nyújtani. Igen, mindannyian keresünk valakit, és ha nem találjuk, csak remélhetjük, hogy ő talál meg minket.
Találd meg az erőt magadban ahhoz, hogy mindent átalakíts azzá, ami boldoggá tesz. Találd meg az erőt ahhoz, hogy meg merd tenni az első lépést.Lehet pislogni, meg lehet figyelni. Lehet pihenni, de tudni kell, hogy mikor kell felállni, és menni tovább. Lehet élni csukott szemekkel, elzárva egy jobb élet lehetőségét magadtól, egy életre becsapva, átverve a lelked, de egy dolgot jó szem előtt tartani: az erő benned van. A kérdés, hogy mersz-e találkozni vele, és rábízni magad.
Akit feledni akarunk, arra gondolunk.
Csak az kedves nekünk igazán, amit féltünk elveszíteni.
Megtanultam, hogy várni a legnehezebb, és szeretnék hozzászokni, tudni, hogy velem vagy akkor is, ha nem vagy mellettem.
Meg kell ragadnunk minden alkalmat, mert röpke a boldogság.
A véletlen hozta őket: a legszebb perceket, a betoppanásokat, a meghatározó találkozásokat, a nagy pillanatokat, öleléseket, egymásra találásokat. Azokat, akik észrevétlenül, megjósolhatatlanul toppantak be az életedbe, teljesen átrajzolva azt. A pillanatokat nem tervezzük, ahogy a boldogságot sem - az csak úgy megtörténik, az Élet hozza, alakítja, te meg vagy megéled, vagy nem. Ellenkezhetsz, szabadkozhatsz is, de akár egyszerűen csak beleengedheted magad a pillanatba, ami úgysem jön vissza újra.
Kiegyensúlyozottak leszünk, ha nem keressük többé azt a személyt vagy körülményt, akit vagy amelyet hibáztathatunk, ha az életünk nem egészen úgy alakul, ahogyan szeretnénk. Ha másokra hárítjuk a felelősséget, azzal nem érjük el a hőn áhított boldogságot.
A gonoszság is energia, vissza is megy ahhoz, aki adja. Látszik az arcukon. Feszültek és mogorvák. Boldogtalanok és keserűek. Csináld, éld meg te is, és az életedet valami igazán szürke és szomorú fogja bejárni. Valami, ami egy percre sem adja meg a lehetőséget arra, hogy úgy igazán boldog legyél, hogy az emberek szeressenek, és vágyják, hogy velük legyél: az életükben, a hétköznapjaikban, de leginkább a gondolataikban.
Nem ölheti meg az álmait, de az álmai megölhetik magát.
Valójában a fájdalom lehetőségétől félünk, nem magától a fájdalomtól.
Van az a pillanat, amikor már nincs kedved magyarázkodni, hogy mit miért érzel úgy, ahogy - olyankor már nem érdekel, hogy bárkivel bármit is megértess. Nem szomjazol a megoldásukra, megvagy nélküle is - de ne menekülj, akármennyire is egyszerűnek tűnne, ne zárkózz be, találj valakit, aki ugyanazon megy át, amin te. Nála lesz a kulcs. Megnyugtat és felemel a zavarból, amiből egyedül képtelen lennél felállni, mert magad sem tudtad, hogy miben vagy. Addig, amíg van, aki érti és érzi azt, amit te, könnyedén léphetsz még egyet. Nyugodtan, boldogan, mert nem vagy egyedül - más is érzi a pofonokat, azt a frusztrációt, azokat a nehézségeket, amikből neked is bőven jutottak.
Ne akard, hogy úgy szeressen, ahogyan te szereted őt. Lehet, hogy semmit sem érnél vele. Lehet, hogy te sem tudod igazán, hogy mit érzel. Lehet, hogy csak valaminek a hiányát akarod pótolni. Ne akard, hogy ezt kapd vissza. Engedd el az elvárásokat. Sodródj. Ne azért szeresd, hogy majd ő ugyanazt adja vissza.Hagyd, hogy úgy szeressen, ahogyan neki jó. Hagyd, hogy végigjárja az utat a maga tempójában a szívedig.